Majdnem egy év után ismét magyar színpadon játszik az évről évre sikeresen fellépő amerikai-magyar hardcore formáció, az Ignite. A bemelegítésről a tavalyi Szigeten sikerrel bemutatkozó Death By Stereo és az egyszerre melodikus, érzelmes és aggresszív Burn The 8 Track gondoskodik majd május 7-én az A38 hajón.
A magyar származású frontember, Téglás Zoli vezette Ignite már közel egy évtizede ott van a nemzetközi hardcore mezőny élvonalában. Az együttes évek óta rendszeresen fellép hazánkban, kezdve a fesztiváloktól a klubbulikig. Nagy sikerrel játszottak a mezőtúri Wan2 (akkor még Wanted) fesztiválon, és több ízben felléptek a Szigeten is, emellett gyakori vendégei az ezúttal is helyszínül szolgáló A38 hajónak.
A Death By Stereo is jó ideje jelen van már a HC színtéren, dallamos, ugyanakkor kemény punkból, metálból és hardcore-ból építkező zenéjüknek és szókimondó szövegeiknek hála, amit színesít Efrem Schultz frontember kissé morbid humora is. A Szigetes koncertjük után ez lesz az első hazai klubbulijuk. Tavaly a Sick Of It All-al turnézták körbe az öreg kontinenst, most teszik ugyanezt az Ignite-tal.
A kanadai, szintén magyar származású tagokat felvonultató Burn The 8 Track-re hárul a hálátlan elő-előzenekar feladata, akik az érzelmes, melodikus dallamokat ötvözik a punk és a hardcore erejével. Kapaszkodónak mintegy annyit, hogy félúton vannak valahol a Hot Water Music és az At The Drive-In között.
A három zenekar május 7-ei, budapesti koncertjére jegyek már kaphatóak, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon.
A BPRNR.com Booking bemutatja:
2007. május 7., hétfő 19.00 óra
Budapest, A38 Hajó
Ignite, Death By Stereo, Burn The 8 Track koncertek
Belépő: 3500 Ft, a helyszínen 4000 Ft.
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.igniteband.com/
http://www.deathbystereo.com/
http://www.myspace.com/burnthe8track