Budapesti Tavaszi Fesztivál - jegyek már kaphatók!

Kontinensünk újkori történetének aranybetűs fejezete a reneszánsz, amely a középkor zord aszkézisével szemben eszmevilágának homlokterébe az embert állította, s vele együtt a földi élet szépségét, a szellemi és testi örömök élvezetét, a tudomány és művészet valamennyi ágazatának felvirágoztatását. Ezért tekintünk hódolattal a fényében fürdő távoli évszázadokra, féltett kincsként őrizve szellemiségüket, kulturális világörökségünk integráns részét. Nálunk a korai reneszánsz kibontakozása legendás királyunk, a humanista műveltségű Hunyadi Mátyás nevéhez fűződik, s mivel az ő trónra lépésének 550. évfordulóját idén ünnepeljük, 2008 Magyarországon deklaráltan a Reneszánsz Éve lett, és ehhez is kapcsolódnak majd a március 14-30. között megrendezésre kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai, melyekre a Fesztivál jegyértékesítő partnerénél, a Ticketportalnál is beszerezhetjük belépőnket - országszerte partnerüzleteinkben, valamint ezen a weboldalon.

Budapesti Tavaszi Fesztivál kínálatában kiemelt szerepet játszanak a reneszánsz művek és személyiségek, sőt az események és helyszínek is. Premierként kerül a közönség elé Pfitzner Palestrinája Peskó Zoltán vezényletével, Kovalik Balázs rendezésében. A jeles francia mester, Vincent d'Indy magyar történelmi témájú lovagi szimfóniáját, a Jean Hunyade című opuszt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar mutatja be. Folytatva a Hunyadiak alakját megidéző fesztiválesteket, világzenei koncertet szervezünk emlékükre Királyok, szentek, vitézek címmel. A Micrologus Együttes előadásában pedig a nápolyi udvar reneszánsz zenéje csendül fel korabeli hangszereken.

Az Esélyegyenlőség jegyében című sorozatnak olyan neves fellépői lesznek, mint a világhírű gospel kórus, a Blind Boys of Alabama, és Bozsik Yvette táncművész, aki az ország egyetlen kerekesszékes együttesével, a Gördülő Tánccsoporttal mutat be közös előadást. Koncertet ad a zseniális világtalan zongorista, Érdi Tamás, és színházi előadással mutatkozik be a fogyatékos fiatalokból álló Baltazár Színház.

2008-ban Kolozsvár lesz Budapest vendége, s ennek a sorozatnak a keretében lesz hallható a vendégváros régizenei együttese, a Transylvania Baroque, vonósnégyese, az Arcadia Kvartett, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Puccini Gianni Schicchi című operáját mutatja be.

Utóbbi program a 150 éves Puccini előtt tisztelgő tematikus sorozatnak is része. A debreceni Csokonai Színház a Manon Lescaut-val vesz részt a fesztiválon, az Operaházban magyarországi bemutatóként Puccini egyik ismeretlen műve, az Edgar hangzik majd el koncertszerű előadáson, Hollerung Gábor vezényletével pedig Puccini ritkán hallható, nagyszabású miséje csendül fel.

A tematikus programokon kívül számos világhírű előadó fellépése színesíti a fesztivál kínálatát. Olyan neves karmesterek követik majd egymást, mint Sir John Eliot Gardiner, Kent Nagano vagy Mark Minkowski. Ismét a fesztivál vendége lesz a világhírű hegedűművész, Maxim Vengerov, és a nemzetközi táncművészet krémjének két képviselője - a Philadanco és a Limón táncegyüttes - is Budapestre látogat. Mindez persze csak szemezgetés, hiszen színházi előadások, kiállítások, gyerekprogramok és számos egyéb rendezvény várja az érdeklődőket.

Az egyéb rendezvények közül azonban egy feltétlenül megemlítendő: Budapest Fringe Fesztivál 3.0. Az anyafesztiválon belüli háromnapos fesztiválra 2008. március 28. és 30. között kerül sor a Millenárison. A Fringe-re bárki jelentkezhet (december 15-ig), aki szeretné a művészetét bemutatni. A háromnapos non-stop őrület az előző két év tapasztalatából kiindulva számos pozitív hozadékkal bír: egyrészt komolyan felpezsdül a kora tavaszi Budapest, másrészt a szakmai zsűrinek köszönhetően valódi ugródeszkaként szolgál a fesztivál. Tehetséges de ismeretlen fiatalokból tehetséges és ismert fiatalokká válhatnak, s nem utolsó sorban értékes - gyakran fellépési lehetőséget jelentő - díjakkal távozhatnak a nyertesek. A 2008-as díjak között az OTP és a MOL felajánlásai is megtalálhatók lesznek, és a szervezők vállalják, hogy ha a Turizmus Zrt. kulturális eseményein szükség lesz új fellépőkre, akkor előadókat ajánlanak.

És végül még egy jó hír: Az összefogás jegyében a Budapesti Tavaszi Fesztivál főtámogatói az OTP és a MOL. Az egyik legnagyobb és legjelentősebb magyar művészeti eseménysorozatot a két legnagyobb és legjelentősebb magyar multinacionális cég támogatja. A fesztivál támogatása a MOL és az OTP Bank ügyfeleinek is kedvező, mivel az OTP bankkártya-tulajdonosok és a MULTIPONT kártyatulajdonosok december elejétől január 15-ig 10%-os kedvezményhez juthatnak, amennyiben fesztiváljegyeiket a Ticketportal honlapján vagy jegyirodáiban, ill. a Budapesti Fesztiválközpont Kht. Közönségszolgálatánál rendelik meg. A főtámogatók mellett immár negyedik éve segíti a fesztivál szervezőinek munkáját anyagi támogatással és az általuk biztosított kommunikációs lehetőségek felajánlásával a fesztivál kommunikációs partnere, a T-Mobile.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.btf.hu

Top