John McLaughlin: koncert Budapesten és Pécsett

Május 22-én legújabb zenekara, a 4th Dimension élén érkezik ismét Budapestre a világ leggyorsabb kezű gitárosa, Mahavishnu John McLaughlin. A Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán tartandó koncertre szóló belépőjegyek kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint ezen a weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható. McLaughlin másnap, május 23-án Pécsett is szerepel, erre a koncertre itt vásárolhatunk belépőt.

"John McLaughlin a világ egyik legzseniálisabb muzsikusa. Ő maga Vishnu kiválasztottja, a mindíg megújulni képes, örök kísérletező Szellemé, akinek birtokában van az Isteni Szépség, Intelligencia és Alkotóerő". (Trilok Gurtu)

A gitárművészet híres megújítója, John McLaughlin 1942. január 4-én született az angliai Yorkshire-ben. Noha édesanyja hegedűművész volt, ő kilenc évesen mégis zongorázni kezdett. Két évvel később fordult érdeklődése a gitár felé, amit autodidakta módon igyekezett elsajátítani. Az ’50-es évek végén a bendzsós Pete Deuchar "Professors of Ragtime" nevű zenekarában kezdett játszani, majd rövid idő után Londonba költözött, hogy megtegye első lépéseit a rock- és blues felé. Kitartó gyakorlással sikerült gitártudását megalapoznia, így a hatvanas évek kezdetén már helyet kapott olyan menők mellett, mint Georgie Fame, Alexis Corner és a Graham Bond Organisation, majd csatlakozott a Brian Auger vezette Trinity-hez.

1968-ban alapította első saját együttesét John Surmannel és Tony Oxley-val, ’69-ben felveszik az Extrapolation, majd Larry Young orgonistával quintetben a Devotion című lemezt. Ezt követően felgyorsulnak az események: 1969-ben Dave Holland tanácsára New Yorkba költözik, hogy csatlakozzon Tony Williams Lifetime nevű együtteséhez, (Emergency, Turn It Over), ahol olyan jól érzi magát, hogy még a Király, MILES DAVIS meghívását is elutasítja a banda miatt…

A Lifetime feloszlása után csatlakozik Davis zenekarához, akivel többek között olyan referencia értékű remekműveken szerepel, mint a Big Fun, In a Silent Way, Bitches Brew és Live Evil. (Jó tudni, hogy közben John McLaughlin készített egy felvételt Jimi Hendrix-szel Dave Holland és Buddy Miles társaságában, de az anyag kiadatlan maradt.)

Miközben a fúziós zenével sikerül alaposan felforgatniuk a zenei életet és az új irányzat mágnesként kezdi vonzani a legkülönbözőbb művészeket, McLaughlin elmélyed a hinduizmus tanaiban, Sri Chimnoy indiai guru tanítványává szegődik és felveszi a "Mahavishnu" előnevet. Sokat sejtető session-albumán - My Goals Beyond (1970) - már verbuválódik a nagy csapat, majd "robban a bomba" és megalakul a jazz-rock egyik legkiválóbb együttese, a MAHAVISHNU ORCHESTRA: Jerry Goodman, John McLaughlin, Jam Hammer, Rick Laird és Billy Cobham. Első három lemezük - The Inner Mounting Flame (1971), Birds Of Fire (1972) és Between Nothingness and Eternity (1973) - forradalmi erővel hatott, újszerű zenei kifejezésmódja és korszerű sound-ja egyaránt lenyűgözte a rock- és jazz hallgatóságát és kritikusait. A zenekar óriási tömegek előtt kezdett játszani, tagjai a rock progresszív aranykorában lettek a "show-biz" szupersztárjai.

McLaughlin népszerűségét növelte a szintén Chinmoy-tanítvány, CARLOS SANTANA-val 1972-ben kiadott a Love, Devotion, Surrender is, de sikerei ellenére (vagy talán miatt…) a Mahavishnu fenoménjai cserélődni kezdtek, és ez - mint kiderült, - végzetesnek bizonyult a zenekar jövőjét illetően. A Vision of the Emelard Beyond már Jean-Luc Ponty-val és Gayle Morannal készült, később jött a szaxofonos Bill Evans és mások, mígnem az 1986-os Adventure in Radioland után az együttes végleg feloszlott.

Ezt követően indiai muzsikusokkal játszott tovább, 1975-ben kiválasztott két Amerikában élő fiatalt: Zakir Hussain tabla- és L. Shankar hegedű virtuózokat, és ezzel útjára indult a SHAKTI, mely két éven belül minden idők legbefolyásosabb indo-jazz együttesévé vált és ma már tudjuk, hogy - az Oregonnal karöltve, - lerakta a csak jóval később divatba jött "world music" alapjait.

1978-ban McLaughlin elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen egy elektronikus formációhoz. A Shaktiból L. Shankar követte a gitár-gurut, ám a "One Truth Band" rövid életű maradt. Még ebben a ciklusban veszi fel az Electric Guitarist anyagát (1979), majd Katia Labéque-kel 1982-ben kiadja a Music Spoken Here-t.

Akusztikus gitárgyakorlatai ekkor Larry Coryell és Paco De Lucia társaságában folynak sikerrel, míg nem Coryell helyét némi kiadói nyomásra rövidesen a Chick Corea által menesztett Al Di Meola foglalja el és ezzel összeáll a híres GUITAR TRIO, mely a Friday Night In San Fransisco című albummal minden idők egyik legnagyobb lemezsikerét éri el. 1980-tól gitárosok generációi hódolnak a virtuozitás e három mesterének, akik ugyan 1983-ban még felvették a Passion Grace and Fire-t, de a túlzott rivalizálás a formációt hamarosan szétveti. (Hosszas alkudozás után később még összeálltak, 1996. október 11-én este két teltházas koncertet adtak a BS-ben, mely hazai jazzkoncert-rekordnak számít mind a mai napig.)

Termékenységére jellemző, hogy eközben ismét készített lemezt Miles Davis-szel, (You’re Under Arrest, 1986), zseniális zenekart hozott össze - Kay Eckhardt, Jonas Hellborg, Trilok Gurtu - (Live At The Royal Festival Hall, 1990), és olyan szólólemezeket adott ki, mint a Mediterranean (1990) és a Que Alegria (1992).

1993-ban visszatért egy korábbi hangzásideáljához, a Joey De Francesco és Dennis Chambers társaságában létrejött "The Free Spirits" sikerrel koncertezett világszerte, zenéjük az 1994-ben kiadott Tokyo Live-on hallható. Ezt megelőzően Bill Evans tiszteletére vett fel egy kitűnő lemezt (Time Remembered), majd ’94-ben piacra kerül a John Coltrane muzsikájának szentelt After the Rain, melyen a felejthetetlen Elvin Jones dobol. 1996-ban készül a The Promise - Jeff Beck, Michael Brecker, Sting, David Sanborn, -  mely mintegy összegzése addigi stílusgyakorlatainak. 1997-ben ismét új zenekara van, a "Heart Of Things", melyben fáradhatatlanul keresi tovább a számára legtökéletesebb hangzásokat. Ebben D. Chambers és Jim Beard mellett olyan fiatal muzsikusokat vesz maga mellé, mint Matthew Garrison és Gary Thomas.

India függetlenségének 50. évfordulója alkalmából újjáalakítja a SHAKTI-t, mely a korábbi sikerek méltó folytatásaként több új albumot készít (Remember Shakti, The Believer, Saturday Night In Bombay), mely ismét sziporkázóan brilliáns ötvözete a szárnyaló jazz- és indiai zenéknek. Évekig tartó koncertkörútjuk valóságos diadalút, melynek során 2006. március 7-én emlékezetes sikerrel vendégszerepeltek Budapesten is.

Ezzel egyidőben már születőben volt az új, mint ismét kiderült, iskolateremtő lemez, az "INDUSTRIAL ZEN“, mely az elektromos gitárzene újabb mérföldköve.

A "4TH DIMENSION“ tagjai: JOHN McLAUGHLIN, GARY HUSBAND (ex-Billy Cobham, Jack Bruce, Gary Moore, Level 42), MARK MONDESIR (Jeff Beck, Kevin Eubanks, Glenn Hughes) és az újonnan felfedezett basszusgitáros-zseni: HADRIEN FERAUD!

2008. május 22., csütörtök 20.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok, Szabadtéri Színpad
John McLauglin and the 4th Dimension
Belépő: 8000 Ft. 

2008. május 23., péntek 20.00 óra
Pécs, PTE Aula
Belépő: 8000 Ft.

Top