Jean Michel Jarre Pozsonyban és Kassán - váltsa meg jegyét itthon!

Jean Michelle Jarre az Oxygen album három évtizedes jubileumát igazán méltó ünnepelte meg: újra feljátszotta a húszmillió példányban gazdára talált zeneművet, amely mai füllel hallgatva is futurista megoldásokkal teli, dallamban és különleges hanghatásokban egyaránt gazdag, hatrészes kompozíció. Élőben is bemutatja a világnak alkotását: Pozsonyban november 28-án, Kassán november 29-én lép majd fel. Belépőnket már itthon megválthatjuk, országszerte a Ticketportal partnerüzeletiben, valamint az alábbi weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk, sőt: akár mobiltelefonunkra is kérhetjük a belépőt.

Jean Michel Jarre a popzene történetének egyik legkreatívabb alkotó zenész-egyénisége. A kilencvenes évek közepéig több, mint 75 millió lemeze kelt el világszerte. Alkotásainak stílusát és zeneművészeti jelentőségét tekintve nehéz besorolni. A közismert zeneszerző, Maurice Jarre fia. Ötévesen kezdett el zongorázni, de klasszikus zenei tanulmányait hamar abbahagyta és a jazz felé fordult. Még tinédzser volt, amikor megalakította a Mystère IV nevű rockbandát, majd 68-ban Pierre Schaeffer tanítványa lett. Tanulmányait a párizsi konzervatóriumban végezte, 1969 óta a párizsi Music-Research művészeti csoport tagja.

1971-ben jelent meg első kislemeze a La Cage, ezt egy év múlva követte a Deserted Palace című alkotás. Ezek a kezdeti, útkereső próbálkozások nem arattak sikert. 1975-ig főleg film és színházi zenéket komponált, illetve dalokat írt Françoise Hardy számára. Egy évre rá jelent meg az Oxygène, mely az akkor már ismert film és színházi zeneszerzőt a szupersztárok közé emelte. Az Oxygène példa nélkül álló nemzetközi sikert ért el, zenei szerkezetével és hangszerelési formáival valóságos zenei forradalmat indított el a popzene történetében. A korongról két szám is felkerült az angol toplistáktra. Jarre nemcsak zenészként előzte meg ezzel a korát, hanem gondolkodóként is. Az Oxygène album ugyanis - ahogy azt a borítója is sugallja - a Földet veszélyeztető környezeti problémákra akarta felhívni a figyelmet, jóval azelőtt, hogy ez egy mindenkit foglalkoztató problémává vált volna.

Jarre mindig is híres volt nagyszabású show-műsorairól, történelmi helyszínválasztásairól: 1979-ben a francia forradalom évfordulóján, a párizsi Concorde téren koncertezett, ami egyben hatalmas technikai újítás is volt, hiszen addig soha nem hangosítottak be ekkora területet: szinte egész Párizs élvezhette a koncertet. Hatalmas videokivetítőket helyeztek el a város több száz pontján, lézersugarak háromdimenziós effekteket és animációkat rajzoltak, az éji égboltot tűzijáték világította be. Mindezt az általa komponált zenére koreografálták meg. Jarre - a koncert nagyságát és látogatottságát tekintve - Elvis Presley, a Beatles és a Rolling Stones után bekerült a Guiness rekordok könyvébe. Ő az első európai popművész, aki koncertet adott Kínában 1981-ben, a Magnetique Fields című lemez bemutatóturnéjaként. 1983-ban a Victoires de la Musique festiválon övé lett "Az év show-ja" és "Az év legjobb albuma" elnevezésű díj. 1986-ban, 1989-ben és 1991-ben New Age kategóriában Grammy díjat kapott. A Francia Becsületrend lovagi címét 1995-ben kapta meg.

Európai turnéjának keretében november 28-án Pozsonyban, 29-én pedig Kassán lép fel. Belépőnket már itthon megválthatjuk, országszerte a Ticketportal partnerüzeletiben, valamint az alábbi weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk, sőt: akár mobiltelefonunkra is kérhetjük a belépőt.

Jean Michel Jarre - Oxygene Tour

2008. november 28., csütörtök
Pozsony, Pasienky Sportcsarnok (Športová hala Pasienky)
Belépő: kb. 7500-30 000 Ft.

2008. november 29., péntek
Kassa, Steel Aréna
Belépő: kb. 5200-15 000 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.jeanmicheljarre.com

Top