Jegyek a Játékszín előadásaira a Ticketportalnál!

2009-től már a Terz körúti Játékszín előadásaira is vásárolhatunk belépőjegyeket országszerte a Ticketportal partnerüzeletiben, valamint az alábbi weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható. A Játékszín repertoárján szerepel többek között Mrozek Szerződés című darabja Huszti Péterrel és Nemcsák Károllyal, vagy az Imádok férjhez menni című musical Balázsovits Edittel és Csonka Andrással.

A Játékszín - kezdeteitől fogva - a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában áll. A nagy átmenő forgalmú helyen álló körúti intézmény közönsége mindig összetett társadalmi rétegekből tevődött össze. Kezdetben a Gyár utcai indítóház, majd a Nyugati pályaudvarra érkező és induló vonatok közönségét is befogadták a különböző elnevezésű kabarék, s amikor Nagy Endre és Salamon Béla Terézkörúti Színpada helyett a Kamara Varieté vette át a szerepet: kicserélődött a Lipótváros, az Új-Lipótváros, a Terézváros polgárainak törzsközönsége. Vegyesebb publikum foglalt helyet a nézőtéren.
A Terézkörúti a pesti Broadway-nak nevezett Nagymező utcai szórakozónegyed külvárosa volt. A pesti Broadway azonban több volt a Nagymező utcánál. Hozzátartozott a Szerecsen (ma: Paulay Ede) utca, valamint a Révai utcai Folies Caprice (a mai Vidám Színpad). Nem szokás megemlékezni róla, de az Operaházat, a Fővárosi Operettszínházat és a nevüket gyakran cserélő kisebb színházakat magába foglaló Broadwayhoz szorosan hozzátartozott.
A mai színház helyén működött különböző elnevezésű kabarék voltaképp a bordélyházak előszobái voltak. Amikor Ferenczy Károly átépítteti a helyiséget, s kaput nyit a mellékutca helyett a főútvonalra, akkor szűnik meg a bordélymelegedő jellege a kabarénak.

A Játékszín aktuális repertoárjából:
Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhez menni
Szereplők: Balázsovits Edit, Csonka András, Hajdú István..
Rendezte: Balázsovits Lajos
Az első világháború után Victoria, a darab főszereplője megözvegyül, hivatalos értesítésből úgy tudja, hogy férje elesett a háborúban. Magányát feladva férjhez megy férje legjobb barátjához. A halottnak hitt férje váratlanul hazatér. A humoros fordulatokban bővelkedő helyzetből Victoria nem várt döntéssel vágja ki magát

Mrozek: Szerződés
Szereplők: Huszti Péter, Nemcsák Károly
Rendező: Csiszár Imre
A színhely egy svájci szálloda hallja, portája. Itt találkoznak hőseink: az ízig-vérig nyugat-európai polgár és a kelet-európai portás. Az életunt, megfáradt szállóvendégnek fogytán a pénze, amiről úgy gondolta kitart, amíg utoléri a szívroham: ezért egyességet ajánl a portásnak. Pénze maradékáért tegye el láb alól, fájdalommentesen és észrevétlenül.
De persze ez csak a történet egyik szintje – ahogy Mrozektől megszokhattuk – sokkal többről van szó. A két európai „térfél" találkozásáról, amely mostanában izgalmas kérdések egész sorát veti fel. Mert a szerződők között sok mindenről szó esik: politika, pénz, szolgaság és hatalom, nyugat- és kelet-európai értékrend. Mindez egy krimiszerűen izgalmas, keserű homorú, mélyen filozófikus darabban.

Vaszary Gábor - Fényes Szabolcs - Szenes Iván: Bubus
Szereplők: Haumann Péter, Hámori Ildikó, Balázsovits Edit..
Rendezte: Balázsovits Lajos
A békés polgári család életét felborzolja egy váratlanul előkerülő szerelmeslevél. Ki írta és kinek a levelet? Nyomozni kezd a feleség és a mindenütt jelen lévő anyós. A férj barátai igyekeznek jobbnál jobb ötletekkel elsimítani a dolgot. Olyan nagy „sikerrel", hogy lassan már mindenki gyanús… Szenes Iván szellemes dalszövegére Fényes Szabolcs komponált kitűnő zenét. Bolba Tamás zenekara élőben kíséri a színészeket a táncos-zenés vígjátékban.

Top