Májusi programok a Trafóban - jegyek még kaphatók!

A Trafó Kortárs Művészetek Háza májusban zárja az évadot, és legközelebb 2009. szeptemberében nyit - érdemes tehát ellátogatni hozzájuk még a nyár beköszönte előtt. Az előadásokra jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, és az alábbi weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható.

TÁNC: Budapest Tánciskola, Magyar Táncművészeti Főiskola és Salamon Eszter: három táncelőadás az évad utolsó hónapjában.
A Budapest Tánciskola szokásos évzáró programjával érkezik, amelyben 9 duettet láthatunk majd a diákok előadásában jövő hétfőn és kedden. (május 4-5.) A táncművészetisek koreográfus-versenyén nemcsak a koreográfus-hallgatók, de a táncpedagógusok és táncművészek is bemutatkoznak. (május 21.)
A nagyszerű magyar koreográfus, Salamon Eszter első alkalommal mutatkozik be Magyarországon! A nemzetközi táncéletben Nagy József mellett ő az egyik legismertebb hazai alkotó; így már itt volt az ideje, hogy az Európa-szerte dolgozó, Németországban élő művész előadását végre Budapesten is láthassuk! Dance N° 1 című darabjának középpontjában az emberi test áll. Elmélyült testismereti, testtudati megfigyeléseken alapul, ugyanakkor lehengerlően szellemes, könnyed alkotás, amely - a fények és hangok körforgását kihasználva - kifejezetten frivol játékot űz a nézői érzékeléssel. (május 8-9.)

SZÍNHÁZ: Mehr Theatre Group: Felhők között
Perzsa színház most először a Trafóban! Május 18-19-én a Mehr Theatre Group előadása érkezik Budapestre Teheránból. A 31 éves iráni drámaíró és rendező, Amir Reza Koohestani darabjában az iráni határtól az európai országokon keresztül fonódik össze két ember sorsa - térben és időben, valóság és mítosz határain. A Felhők között költői szépségű szövegből és visszafogott monológokból, egyszerűségükkel megkapó és zavarba ejtő képekből szőtt előadás.
A TÁP Színház Odüsszeusz-újraértelmezésében az ókori utazó története rap-opera formájában elevenedik meg, amelyben DJ-k és VJ-k mellett színészek és zenészek népesítik be a színpadot. Az előadás színház és szédületes koncert egyben, olyan fellépőkkel, mint Szandtner Anna, Mészáros Piroska, Busa István, Katona László, Czutor Zoltán vagy Vécsi Tibor. (május 15.)

ZENE: Jimi Tenor
A finn zenei ezermester, Jimi Tenor koncertje csupa izgalommal, érdekes zenei megoldásokkal szolgál minden alkalommal. Ezúttal a zenészt a nyugat-afrikai Kabu Kabu trióval láthatjuk együtt egy fergeteges koncert erejéig! Tenort nem érdeklik a trendek, koncertjein elképesztő szabadsággal és eredetiséggel ötvözi az afro-amerikai zene magával ragadó ritmusvilágát a jazz, a funky dallamaival és némi elektronikával. Nem érdemes kihagyni! (május 12.)

GALÉRIA: Kleinjan: Skipping
A Trafó Galéria áprilisban megnyílt kiállítása, a Try to make a simple gesture, no matter how small! még május 24-ig látogatható. Simon Kati kurátor nemzetközi művészeket felvonultató tárlata azt kutatja, van-e kiút a kiábrándultságból. Vajon álmodozók vagyunk-e, ha azt gondoljuk, lehet változtatni a való világon?

ELŐADÁS MARXRÓL
A Tavaszi Fesztiválon bemutatott színházi feldolgozás után most egy ingyenes előadást hallgathatunk meg a Tőkéről. Amelie Lanier bécsi filozófus-történész elsősorban Kelet-Európa és a Balkán történelmével, gazdasági jelenségeivel foglalkozik. Számos cikkben elemzi az ott végbement változásokat és a rendszerváltást követő válságfolyamatokat. Budapesti előadása Marx Tőkéjét értelmezi (újra). (május 16.)

Kapcsolódó weboldalak:
Trafó jegyek a Ticketportal jegyirodáiban országszerte
Trafó jegyek az interneten akár otthoni jegynyomtatással, kezelési költség nélkül
http://www.trafo.hu

Top