Vágtázó Életerő (VHK): jegyek a budapesti és szegedi koncertekre!

Szeptember 24-én, 25-én és 26-án ismét VHK-idéző estet tart az 5 egykori tagot magában foglaló Vágtázó Életerő. A tavaszi, Pecsás visszatérő buli hatalmas sikere után nyáron egy szabadtéri koncerten, méghozzá a Fekete Zaj Fesztivál színpadán játszottak a csillagos ég és a telihold alatt; most pedig a főváros egyik legnívósabb koncertterme, az A38 hajó szolgál a szeánsz egyik helyszínéül. A két korábbi fellépés elejétől a végéig rögzítésre került, s ez nem lesz másként a hajós buli esetén sem.. ezekből a felvételekből pedig később egy koncert-DVD is napvilágot láthat a zenekar tervei szerint, így végre a legmodernebb eszközökkel is megörökítésre kerül: miért is lett a VHK az ország egyik legismertebb, legkülönlegesebb zenekara. A pesti koncert előtt Debrecenben és Szegeden is játszik a VHK.  A szegedi és fővárosi koncertekre a jegyeket megválthatjuk a Ticketportal jegyirodáiban országszerte, illetve az alábbi weboldalon.

Az együttes későbbi terveiről egyelőre nem lehet biztosat tudni, de az már tény, hogy budapesti koncert nem egyedülálló lesz, hiszen egy nappal korábban, szeptember 25-én Debrecenben, 24-én pedig Szegeden is fellép a VHK. A cívisvárosban a nemrég elkészült MODEM belső udvara lesz a helyszín, Szegeden pedig a nemrég felújított egykori Ifjúsági Házba várják a rajongókat. Aki szeretné előzetesen felmérni, hogy mire is számíthat majd élőben, az kapcsoljon szeptember 22-én a Duna Televízió műsorára - ekkor láthatjuk ugyanis az áprilisi koncertről készült filmet, Kázsmér Kálmán rendezésében. A felvételek bizton meggyőzik az együttes régi és leendő rajongóit is: a VHK koncertek intenzitása jottányit sem csökkent az évtizedek alatt, és a soron következő három fellépés is igazi utazás lesz az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen, megalkuvás nélküli mélyrétegeibe.

Praktikus információk:
2009. szeptember 24., csütörtök 19.30
Szeged, IH Rendezvényköpont
Belépő: 1200 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal országos hálózatában

2009. szeptember 25., péntek
Debrecen, MODEM

2009. szeptember 26., szombat 20 óra
Budapest, A38 hajó
Belépő: 2900 Ft, a rendezvény napján 3500 Ft.
Jegyek kaphatók az A38 hajón, a Wave és a Mind-Zene hanglemezboltokban, és a Ticketportal országos hálózatában.

A Vágtázó Életerő zenekarról:
A Vágtázó Halottkémek beírta magát a történelembe. A VHK vadító mámor, csontokba égő őserő. Az egyetlen eredeti magyar zenekar, amelyik a világon bárhol megállja a helyét. Zenéje őseredeti, ott él mindannyiunk közös mélytudatában. Szövegei egyedülállóak, izzó látomások, elröpítenek egy örök fényekben égő Világmindenségbe. A VHK tanúsága annak, hogy a modern ember is képes teljesen ép emberi lény mivoltában érezni. A VHK álom, utazás az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen, megalkuvás nélküli mélyrétegeibe. Az az egyedülálló zenekar, amelyik először vált Nyugaton kultikussá, ahol megkapta a címet: minden idők legjobb etno-punk bandája. A Vágtázó Életerő ezért jött létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozza a VHK örök lángokban fürdő zenéjét. A VHK ősrobbanás eltemetett reményeink cseppkőbarlangjában. A VHK őrjítő emlék a káprázatos jövőből. Ördögűzés, harc az emberréválásért. Megmutatja, hogy lehet másként is élni!

A Vágtázó Életerő és a Vágtázó Halottkémek között kapcsolatot jelent, hogy az új zenekar öt tagja a VHK-ban együtt zenélt, a hatodik a dobos, Szabó Kristóf, aki már évek óta együtt játszik a VHK-s Fritz-cel és Ádámmal a Yava zenekarban. A koncert felidézi a legendás VHK zenekar emlékét, életben tartva e zenekar munkásságát. A VHK számain kívül a Vágtázó Életerő új számokat is bemutat. A zenekar tagjai: Grandpierre Atilla (VHK, VCSSZ); Balatoni Boli Endre (VHK, Narco Polo); Mestyán Ádám (VHK); Molnár Lujó (VHK, Cantara); Németh László Fritz (VHK, Yava); Szabó Kristóf (Yava, Stonehenge).

Kapcsolódó weboldalak:
Vágtázó Életerő (VHK) koncertjegyek országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
VHK jegyek az interneten, kezelési költésg nélkül otthoni jegynyomtatással is

www.a38.hu
www.modemart.hu
http://www.ihrk.hu
http://vhk.saman.org.hu
http://www.youtube.com/watch?v=39oaTbkXliU

Top