Scorpions búcsúkoncert az Arénában - Jegyek még kaphatók!

Újabb legendás rockformáció lép le végleg a koncertszínpadokról. A magyar rajongók június 6-án Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják utoljára élőben a német SCORPIONS-t! A koncertre jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal jegyirodáiban, valamint az alábbi weboldalon, akár kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással is!

Mikor tavaly márciusban megjelent „Sting in the tail” című nagylemezük, a tagok már bejelentették, ez az utolsó albumuk, amelyet egy világ körüli búcsúturné követ. Mindezt nem a nagypapa korban járó veteránok lendületvesztése indokolta, hiszen a mai napig húszéveseket meghazudtoló dinamikával rohangálják, tombolják végig koncertjeiket.

"Egyszerűen mindent elértünk, amiről csak álmodtunk, sőt, még annál is többet. A koncertjeink és a lemezeink még mindig nagy sikerek világszerte. Úgy döntöttünk, hogy a csúcson hagyjuk abba, így méltósággal és még hitelesen fejezhetjük be pályafutásunkat közel 65 évesen is" – mondja Rudolf Schenker gitáros.

A Schenker-fivérek, Rudolf és Michael a ’60-as évek közepén elhatározták, hogy egyszer „ők lesznek a világ egyik legjobb zenekara. Ennek érdekében eleinte Sarstedt kicsi városában a rozoga, vörös VW-jükkel áthajtottak az egyik kis kocsmából a másikba, hogy a hátsó udvarokban kipakolják a felszerelést és rockot játszanak. Pár éven belül elsősorban a jó testvérek kiugró tehetségének köszönhetően kezdetét vette a német rocktörténelem tündérmesébe illő karriertörténete. Európa nyugati fele hamarosan a lábuk előtt hevert, a ’70-es évek végére meghódították Ázsiát, a ’80-as évekre az Egyesült Államokat, míg a ’90-es években az első nyugati zenekarként léphettek fel a vasfüggöny mögött. Százmilliónál is több eladott albumuk nyomán számos arany- és platinalemezzel rendelkeznek. Az „Echo”-tól a „Life Achievement”-ig, a „Legjobb nemzeti együttes” díjtól a World Music Award-ig minden jelentős zenei díjt, elismerést bezsebeltek.

Az elmúlt évtizedekben világ körüli turnéik alkalmával az összes rangos fesztiválon és koncerthelyszínen felléptek, többek között olyan jelentős zenekarokkal zenéltek együtt, mint az AC/DC, a Metallica, a Kiss vagy a Berlini Filharmonikusok.

A méltó búcsúhoz a Scorpions tagok pályafutásuk leglátványosabb előadását ígérik. A Búcsúturné budapesti állomásán, június 6-án az Papp László Budapest Arénában a rajongók még egyszer együtt énekelhetik velük a Rock You Like a Hurricane, a Still Loving You, a Wind of Change, a Send Me an Angel, a You and I, a Rhythm of Love című slágereket.

a GoProduction bemutatja: Get Your Sting and Blackout! - Farewell Tour 2010/2011
Scorpions koncert
2011. június 6., hétfő (kapunyitás: 18 óra)
Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: állóhely 9.990 Ft, kiemelt állóhely 12.990 Ft
ülőhelyek: 8.990-12.990 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Scorpions jegyek a Ticketportal 200 jegyirodájában országszerte
Scorpions jegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással is

Top