Szenzációs programmal bővül az idei nyár
koncertkínálata: Budapestre érkezik az utolsó igazi rocksztárok egyike, Dave
Coverdale és zenekara, a Whitesnake. A koncertre jegyünket megvűsűrolhatjuk
országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint az alábbi weboldalon,
kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással is!A Whitesnake
minden idők egyik legjobb rockzenekara, amelyet 1978-ban alapított a Deep Purple
egykori énekese, David Coverdale. Az együttes zenéjében a klasszikus hard-rock
és a blues keveredik, ettől váltak dalaik egyedivé. A zenekar az elmúlt két és
fél évtizedben tíz stúdióalbumot, valamint számos egyéb kiadványt jelentetett
meg, melyek együttesen több tízmillió példányban keltek el. Közülük a
legsikeresebb az 1987-ben kiadott, s címként magát az évszámot viselő
nagylemezük, illetve az azt követő Slip Of The Tongue volt. Előbbi olyan
slágereket tartalmazott, mint az Is This Love, az újra felvett Here I Go Again,
a Still Of The Night vagy a Give Me All Your Love című szerzemények, utóbbiból
pedig több, mint négymillió példány fogyott.
A Whitesnake számos
tagcserét ért meg, a legutóbbi nagylemezt, a március 25-én megjelenő Forevermore
című albumot megelőzően is történetek személyi változások. David Coverdale
mellett ma Reb Beach és Doug Aldrich gitároznak, a basszusgitáros
feladatait Michael Devin látja el, míg dobos Brian Tichy lett. A
zenekar az új album piacra kerülése után hamarosan turnéra indul. A nagy utazás
hazánkat is érinti, így a magyar rajongók sem maradnak ki az élményből: a
zenekar védjegyének számító dallamos, bluesos klasszikus dalokra ezúttal is
számíthatunk, és a nagy balladák sem hiányoznak majd a
műsorrendből.
Whitesnake
2011. július 13., szerda 20 óra
Budapest,
Petőfi Csarnok
Belépő: 9.900 - Ft, június 13-tól 10.500 - Ft.
Kapcsolódó weboldalak:
Whitesnake
koncertjegyek országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
Whitesnake jegyek az interneten,
kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással