Gregorian: könnyűzene és középkori dallamok ötvözete Budapesten

A világ 20 országában már több mint egy millió ember látta a könnyűzenét és a középkori dallamokat egyedülállóan ötvöző GREGORIAN koncertjeit, és most végre a hazai közönség is megnézheti hihetetlen showműsorukat.

2011. november 2-án nyolc szerzetesnek öltözött énekes, rockegyüttes és szimfonikus zenekar áll majd a Budapest Kongresszusi Központ színpadán, hogy speciális látványvilággal ötvözve felcsendüljenek a GREGORIAN számai, melyben a Coldplay, AC/DC, Metallica, Depeche Mode dallamok gregorián stílusban és átiratban hallhatók.

A GREGORIAN projekt ötlete sok évvel ezelőtt fogant meg Frank Peterson fejében, amikor Spanyolországban, az Escorial Királyi Apátságban járt. Éppen csodálta a középkori épület szépségeit, walkman-jén rockzenét hallgatott, de beszűrődött az apátsági kórus éneke is.

Ez az élmény indította el arra, hogy megpróbálja vegyíteni a könnyűzenét a középkori gregorián dallamokkal, így jött létre 1990-ben a világszerte ismert Enigma. Ebben az együttesben Frank Peterson F. Gregorian néven MC Curly-vel, azaz Michael Cretu-val zenélt együtt. Az első MCMXC A.D. című Enigma album több mint 16 millió példányban kelt el. Ezen a lemezen több számban is felcsendültek gregorián motívumok, így például a listavezető Sadeness Pt. című dalban is.

Ez a hatalmas siker alapozta meg Frank Peterson következő egyedülálló formációját, a GREGORIAN-t. Az együttes első albuma, a GREGORIAN-MASTERS OF CHANT 1999-ben jelent meg, az azóta eltelt években 200 dal jelent meg 10 albumon és 6 DVD-n, több mint 5 és fél millió példányban, 16 országban arany és platinalemezes sikereket könyvelve el.

Minden évben Frank Peterson visszavonul stúdiójába és hatalmas zenei gyűjteményéből kiválogatja, mely számok kerüljenek fel a GREGORIAN legújabb albumára. Frank Peterson a legkülönbözőbb műfajokból állítja össze a repertoárt, a klasszikus zenétől a rockig.

A legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azokat a dalokat, melyek a gregorian hangzással összeegyeztethetőek, mégis újat nyújtanak a közönségnek. A GREGORIAN albumokon a saját szerzemények mellett a Coldplay ballada megfér a Depeche Mode ipari hangzásával, egy éteri Pink Floyd szám a Metallica nyersességével. Minden lemez szokatlan párosításokra épül, a Dark Side és a Dark Side of the Chant Frank Peterson vonzódását mutatja meg az underground és heavy metal zenéhez, az AC/DC-től a Nine Inch Nails-en át a Rammstein-ig, míg a Christmas Chants hagyományosabb zenei világot tükröz, de éppen ettől egyedi a GREGORIAN stílusa.

A koncertek is Frank Peterson elképzelései alapján valósulnak meg. A nyolc, szerzetes ruhába öltözött, klasszikus zenei képzettségű énekest egy női háttérénekes és egy rockegyüttes kíséri, kiegészülve egy szimfonikus zenekarral. A zenét különleges látványvilág egészíti ki, füst, tűz, egyéb pirotechnikai effektek, tükrök, speciális világítás.

A nézők és a kritikusok által egyaránt nagyra értékelt GREGORIAN koncerteket edig több mint 1.000.000 ember élvezte, voltak már előadások sportcsarnokban, katedrálisokban, amfiteátrumokban, színházakban a világ 20 országában.

A GREGORIAN legújabb nagylemeze, The Dark Side of the Chant címmel, mely a Carmina Burana-tól az AC/DC-n át Madonnáig vegyíti a modern és a gregorian zenét. Az albumot bemutató turnéjuk során Magyarország mellett, Szlovéniában, Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Oroszországban lépnek fel, és saját állandó showműsoruk indul Las Vegasban.

A Danubius Music bemutatja: GREGORIAN - The dark side of the chant
2011. november 2., szerda 20.00 óra
Budapest Kongresszusi Központ
Ár: 7 900 - 19 900 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a Gregorian koncertjére országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
Gregorian koncertjegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással

Top