Iced Earth koncert Budapesten

Az énekesváltáson átesett Iced Earth újult erővel folytatja pályáját: az Into Eternityből igazolt Stu Blockkal kiegészülve új albumot jelentettek meg és soha nem látott méretű világ körüli turnéba kezdtek. A Jon Shaffer vezette heavy / power metal kiválóság így Budapestet sem hagyja ki, november 24-én érkeznek a Club 202-be.

Jon Schaffer, egy utcán edződött kemény srác alapította meg 1985-ben az Iced Earth zenekart. Legfőbb célja az volt, hogy tisztelegjen a példaképei előtt, mint a Judas Priest, Kiss vagy az Iron Maiden. A riff-orientált első lemezre nem is kellett sokat várni: 1990-ben jelent meg a zenekar nevét viselő bemutatkozó album, onnantól fogva pedig mindig csak a siker felé vezető következő lépcsőfok járt a fejükben. Eddigi kilenc stúdióalbumukat egytől egyig a metal zene mesterművei közé sorolják. A banda hírnevét a zseniális érzékkel megírt dalok betonozták be az örökkévalóságba. Védjegyük Schaffer jellegzetes gitárjátéka és a hatásos, elgondolkodtató dalszövegek, legyen szó történelemről, sci-firől vagy napjainkat érintő komolyabb témákról. A nóták is kellő változatosságot mutatnak: szívbemarkoló balladáktól (ki ne hallotta volna a Melancholy-t? http://youtu.be/GjZxiHWPrZ4) kezdve a zúzós metal-himnuszokig minden jól áll nekik.

Az évek során mindig zseniális társakkal vette magát körül Schaffer: Matt Barlow messziről felismerhető hangjával hamar a stílus egyik legnagyobb énekesévé vált. De a Judas Priest-et is megjárt Tim ’Ripper’ Owens is tartotta a mikrofont, míg a jelenlegi felállásban Stu Block van Schaffer segítségére, hogy a megálmodott dalait életre keltsék. Matt Barlow újbóli távozására Jon Schaffer úgy gondolta, hogy csakis egy nagyszabású albummal lehet válaszolni: így született meg a Dystopia - aminek kapcsán talán az Iced Earth életmű eddigi legkeményebb darabjáról beszélhetünk. A régi rajongók is hamar elfogadták Stu Blockot, elvégre hangja kísértetiesen hasonlít Matt Barlowéra, mégis színesebb és a Ripper-féle magas sikolyokat is könnyedén hozza.

Schaffer a turnéra az amerikai heavy metal csapatot, a White Wizzard-ot és klasszikusabb megközelítésben zenélő angol Fury UK-t választotta. A csapatokat november 24-én, a Club 202 színpadán nézhetjük meg, a bulira jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: Dystopia World Tour 2011
2011. november 24., csütörtök 19.00 óra
Budapest, Club 202
Iced Earth, White Wizzard, Fury UK koncertek
Belépő: 6900 forint

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek az Iced Earth koncertre országszerte a Ticketportal jegyirodáiban
Iced Earth koncertjegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással

Top