Közös koncerteket ad négy magyarországi városban a Lord, az Ossian és a Kárpátia zenekar. Október 5-én Nagykanizsára, 13-án Veszprémbe, 20-án Tatabányára és 21-én Nyíregyházára látogat a három jól ismert hazai rockbanda, és minden városban vendégzenekarokkal kiegészülve várja közönséget.
Különleges alkalom várja a rockzene kedvelőit Nagykanizsán, Veszprémben, Tatabányán és Nyíregyházán: egy este nézhetik meg a hazai rockzene három remek képviselőjét. Az idén 40 éves Lord a kerek évforduló jegyében járja az országot: a zenekar nemrég nagy sikerrel adott életmű koncertet Budapesten, sőt: pár héttel ezelőtt Gidófalvy Attiláékat még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kitüntette egy miniszteri elismerő oklevél átadásával.
A szintén fellépő Ossian új dobossal vág neki az őszi turnészezonnak: a Hornyák Pétertől való békés elválást követően egy mindössze 22 éves tehetség, Kálozi Gergely ül be a 26 éve létező csapat dobszerkója mögé. A hírek szerint az elmúlt időkben tíz új dal is megszületett már, mely a tavalyi „Az lesz a győztes” albumot követő, jövő tavaszra tervezett új stúdiólemezen kerülhet majd nyilvánosságra.
A négy állomás harmadik közös fellépője a Kárpátia, mely az elmúlt évek legsikeresebb nemzeti rock zenekara. A 2003. óta létező együttest Petrás János, a Cool Head Clan egykori basszusgitárosa alapította, s azóta minden évben új albummal jelentkeznek, turnéik révén pedig bejárták szinte az egész Kárpát-medencét, az ország egyik legkeresettebb koncertzenekarává válva.
A négy állomás mindegyikén más-más fellépőkkel egészül majd ki a trió: a nagykanizsai NTE Sportpályán felállított Rendezvénysátorban a Határkő zenekar is ott lesz, a veszprémi Arénában a Cool Head Clan nyitja az estét, a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban a Karcolat melegít majd be, a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban pedig Rudán Joe és a Radar köszönti majd az érkezőket.
a Pallai Produkció bemutatja: Lord – Kárpátia – Ossian turné
2012. október 5., péntek 17:20
Nagykanizsa, NTE Sportpálya, Rendezvénysátor
Fellépők: Határkő, Ossian, Kárpátia, Lord
Belépő: elővételben 3500 Ft, aznap 3800 Ft
2012. október 13., szombat 17 óra
Veszprém, Veszprém Aréna
Fellépők: Cool Head Clan, Ossian, Kárpátia, Lord
Belépő: elővételben 3800 Ft, aznap 3990 Ft
2012. október 20., szombat 17 óra
Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok
Fellépők: Karcolat, Lord, Kárpátia, Ossian
Belépő: elővételben 3500 Ft, aznap 3800 Ft
2012. október 21., vasárnap 17 óra
Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok
Fellépők: Radar és Rudán Joe, Lord, Kárpátia, Ossian
Belépő: elővételben 3500 Ft, aznap 3800 Ft
Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a Lord-Kárpátia-Ossian turnéra Ticketportal jegyirodáiban
Lord-Kárpátia-Ossian turnéjegyek az interneten kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással