Rhapsody: szimfonikus power metal hősök Budapesten

November 28-án érkezik Budapestre Luca Turilli és zenekara, a Rhapsody. A két évtizedes múltra visszatekintő, másfél millió lemezt eladó szimfonikus metal csapat örökségét tovább vivő együttes új lemezét mutatja be a Club 202-ben, méghozzá a Freedom Call, az Orden Ogan, a Vexillum és a Tales Of Evening társaságában.

A Rhapsody zenekar neve afféle önbeteljesítő jóslatként hatott a zenekar történetére: az 1993-ban alapult olasz csapat története ugyanis bővelkedik rapszodikus fordulatokban, de szerencsére ennek eddig sosem a zenéjük látta kárát, amit máig kitartó népszerűségük is jelez. Az olasz együttest eredetileg Thundercross néven alapította Luca Turilli gitáros és Alex Staropoli billentyűs. A heavy metal dalokkal induló csapat neve az első pár évet követően változott Rhapsody-ra, kifejezve zenéjük kötődését az epikus hangnemű, hősies ill. fantasy tematikához és a komolyzenei – azon belül is a barokk – elemekhez. Ezen elemek segítségével az együttes olyan emelkedett hangulatot képes elérni, ami például egyes filmzenékben tapasztalható – éppen ezért kezdték magukat afféle filmzenés, Hollywood-metalként aposztrofálni, kifejezve egyben a tagok kötődését a filmzenék világához. Az ezredfordulóra a számos sikeres albumot kiadó Rhapsody a szimfonikus heavy metal élcsapataként vált ismertté.

2006-ban újabb névmódosulás következett: az alapítók jogi megfontolásokból Rhapsody Of Fire-re változtatták az együttes nevét. Az ekkortájt már világhírű zenekar karrierjét újabb jogi csatározások, majd Luca Turilli szólólemezének kiadása hátráltatta: Luca még 1999-ben indított szólókarriert, és 2006-ig három saját albuma jelent meg. A 2009 után új lendületet kapó, és immár a világ legnagyobb metal kiadójánál tevékenykedő csapat életében a legújabb fordulat 2011-ben érkezett: nem sokkal a From Chaos To Eternity lemez kiadása után a két alapító a békés különválás mellett döntött. Staropoli Rhapsody Of Fire néven, míg Turilli Luca Turilli’s Rhapsody néven folytatta a zenélést, s csatlakozott hozzá a korábbi basszeros, Patrice Guers is.

Luca és csapata továbbra is a Nuclear Blast kötelékében tevékenykedik, és a tagság összeállítása után (Alessandro Conti énekes, Dominique Leurquin ritmusgitáros és Alex Landenburg dobos csatlakozásával) idén új albummal jelentkeztek: az Ascending To Infinity megőrzi a Rhapsody védjegyévé vált szimfonikus elemeket, s eközben új lendületet kapnak Turilli zseniális, neoklasszikus megoldásai gitáron, valamint Conti erőteljes, giccsmentes énekhangja is új karaktert ad a daloknak. A Clash Of The Titans dalhoz készült videó révén már a második klipet teszik közzé: http://youtu.be/mzdec9b0QSw  

Az őszi turnéra az a német énekesnő, Sassy Bernert is elkíséri majd Turilli mesteréket, aki az új lemez két dalában is hallható. A turnén sajnos nem tud részt venni a másodgitáros Dominique Leurquin, mert egy kézsérülés miatt hosszabb rehabilitációra szorul - csapattársai pedig úgy döntöttek, hogy nem vendéggitárossal látnak neki az új felállású Rhapsody első turnéjának, hanem felvételről játsszák le Dominique gitártémáit.

A november 28-ai, budapesti koncerten egy szintén nagy múltú német csapat, az 1998-ban alapított Freedom Call is játszik majd. A Gamma Ray útját járó brigád a „happy metal” egyik legtehetségesebb képviselője. Műfaji meghatározásuknak megfelelően kiváló hangulatot teremtenek majd a Club 202-ben, ahol többek között legfrissebb lemezük, a Land Of The Crimson Dawn dalait mutatják be.

Szerepel továbbá a szimfonikus power metalban utazó, és október végén egy erőteljes új albummal jelentkező Orden Ogan is. Ez a német csapat már 1996 óta működik, de csak az elmúlt években sikerült igazi áttörést elérniük – ez azonban olyan jól sikerült, hogy 2008-as Vale című lemezük kapcsán már a „Blind Guardian egyetlen igazi örököse”-ként mutatta be őket a német Rock Hard Magazine. The Things We Believe In című videójuk itt látható: http://youtu.be/Ir_BVxBz5do .

Az est negyedik külföldi szereplője a power/folk metalt játszó olasz Vexillum, hazai részről pedig az a Tales of Evening játszik majd, melynek Hajléktalan lélek című debütáló albumát a szeptemberi Hammerwold Magazin mellékleteként is be lehetett szerezni. A fiatal, emlékezetes hangú énekesnő által vezetett lendületes nagykanizsai csapat a szimfonikus metal legjobb hagyományait viszi tovább, Lázadás című videójuk pedig itt látható: http://youtu.be/0TirWmEQAIw .

a Hammer Concerts bemutatja:
2012. november 28., szerda 17 óra
Budapest, Club 202
Rhapsody, Freedom Call, Orden Ogan, Vexillum, Tales Of Evening koncertek
Belépő: 5499 Ft, hálózatokban és a helyszínen 5999 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a Rhapsody koncertre a Ticketportal jegyirodáiban
Rhapsody koncertjegyek az interneten otthoni jegynyomtatással
Top