A Deep Forest Kamarazenekarral bővülve ad koncertet Budapesten

Kevés olyan világhírű produkció van, amely olyan mértékben építette volna egyedi stílusát a magyar népzenére és zenei hangzásra, mint a Deep Forest. A nyolcszoros Grammy-Díj jelölést kapott francia duót hazánkban a legtöbben a Sebestyén Márta által énekelt, és Az angol beteg című filmben is elhangzott Martha's Song című dal kapcsán ismeri.

A Deep Forest a kilencvenes évek elején alakult, amikor Michel Sanchez a Baka törzs egyik tradicionális dalából készített egy remixet annak eredeti nyelvén. Ezek után Eric Mouquet-vel megalapították a Deep Forestet, és meg is jelentették első albumukat, amelyről az első kislemez, a Sweet Lullaby azonnal világhíressé tette őket. Ennek az alapja egy, a Salamon-szigeteki népdal volt, amelyet erősen kevertek a dance és elektro elemekkel.

A második albumukon a duó tagjai maguk mögött hagyták az „erdő hangjait”, és a kelet-európai, és ezen belül is főleg a magyar és orosz, kissé szomorkás népzenei világ felé fordultak. Nem véletlen, hogy második, Boheme című albumukon Sebestyén Márta mellett egy orosz énekesnőt, Kate Petrovát is hallhatjuk a dalokban. Ez a lemez olyan sikeres lett, hogy négymillió példányban kelt el világszerte, és Grammy Díjat is kapott.

A zenei duó saját produkciója mellett rendszeresen a Youssou N'Dour nevű formációnak készített remixet az Undecided című szerzeményre, amelyben Neneh Cherry-t is hallhatjuk. Ugyanebben az évben, 1994-ben a Deep Forest olyan előadóknak és együtteseknek készített remixeket, mint Jon Anderson, az Apollo 440 és Cesária Evora. Két évvel később Peter Gabriellel dogoztak együtt a While The Earth Sleeps című szerzeményben, amely A halál napja című mozi betétdala volt.

Harmadik albumukon a spanyol népzenéé lett a főszerep, és más vendégművészek mellett ezúttal is felkértek egy világsztárt, Joe Zawinult, hogy működjön közre a Deep Weather című dalukban. Az elkövetkezendő két albumukon is zenei kirándulásokat tettek különböző népek zenéjéhez, így a negyedik albumon az ír, az ötödiken inkább a távol-keleti, arab ritmusokat, dallamokat elegyítették az elektronikus zenével.

Eközben a filmrendezők is megtalálták őket felkérésekkel, így hallhatjuk a Deep Forest szerzeményeit a már említett Az angol betegben, Robert Altman Divatdiktátorában, és a Dr. Moreau szigetében. Első nagyszabású élő koncertjüket a G7 csúcstalálkozón adták Lyonban 1996-ban, és azóta évről évre bejárták az egész világot.

Legújabb albumuk 2013 elején jelenik meg autentikus afrikai hangzásvilággal, amellyel visszatérnek ahhoz a zenei világhoz, amellyel karrierjüket kezdték. Eric Mouquet így nyilatkozott a Dub Africa albumról: „Az összes dalt fantasztikus afrikai zenészekkel készítettük. Mindegyik dal a stúdióban született, egyiket sem komponáltuk meg előre, így az ott együtt töltött örömzenélés eredményét hallhatják a rajongók. Úgy gondolom, másképpen nem születhetett volna meg ez az egyedi hangulatú lemez, amelyen az elektro, a world music, a reggae és akusztikus balladák is helyet kaptak, élethűen visszaadva Afrika hangulatát, az ottani természet lüktető ritmusát”.

Helyszín: SYMA Csarnok, Budapest
Időpont: 2013. március 2., szombat - 20:00

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a Deep Forest koncertjére a Ticketportal jegyirodáiban
Deep Forest koncertjegyek az interneten otthoni jegynyomtatással

Top