Finn favágók és lengyel metálosok az idei szezonban

Változatos zenei programot kínál az év hátralévő részére a Negative Art stábja: pár nap múlva a Mission-főhős Wayne Hussey érkezik az A38 hajóra, ahol októberben a norvég Satyricon is feltűnik majd. Ugyanabban a hónapban két magyarországi koncertet is ad a finn Korpiklaani, csakúgy mint a lengyel Vader decemberben. A 2007-es évre is van már egy tuti program: februárban a Haunted érkezik majd a Kultiplexbe.

Négy év után tér vissza Budapestre Wayne Hussey, a legendás dark zenekar, a Mission énekese. Wayne ezúttal egy jó kétórás, akusztikus szólóprodukciót mutat be az A38 hajó fedélzetén, amely után minden bizonnyal autogramot is oszt majd az egybegyűlteknek. Az augusztus 22-ei estén a De Facto is szerepel, szintén akusztikus programmal. Jegyek elővételben, és a helyszínen is kaphatók!

Október 6-án a norvég Satyricon és a Keep Of Kalessin black metal műsorából áll majd a menü, amit egy finn csapat, az Insomnium produkciója is megtámogat. A helyszín ezúttal is az A38 hajó, ahonnét a Satyricon új albumát is hazaviheti három szerencsés, ha elővételben megvásárolt belépőjének sorszámát nevével együtt elküldi a press@negativeart.hu címre, szeptember 15-éig.

Két héttel később az a Korpiklaani tér vissza hozzánk, akik a 2005-ös pesti tél egyik legemlékezetesebb hangulatú zenés-táncos mulatságáért is felelősek. A finn favágó-metallerek ezúttal a budapesti Kultiplexben (október 22.), valamint a pécsi Ifiházban (október 20.) is randalíroznak majd; Pécsen ráadásul egy kisebb metálfesztivál keretében, a Moby Dickkel, a Kalapáccsal, a Sear Bliss-szel, a Junkies-zal és a Malediction-nel együtt.

Decemberben egy zordabb gárda, a lengyel Vader szántja fel a Kulti színpadát. Ők már nem először lépnek fel nálunk, és még sosem okoztak csalódást.. december 3-án a Casketgarden és a Cenobite társaságában zúznak Budapesten, majd Pécsre is ellátogatnak, ahol december 14-én, a Légszeszgyárban koncerteznek.

A 2006-os év programja ezzel még nem teljes: a Negative Art stábja jelenleg is dolgozik azon, hogy nyélbe üssön egy újabb budapesti Katatonia koncertet, mely októberre várható; részletes információk és további koncertajánlatok hamarosan a http://www.negativeart.hu weboldalon. A 2007-es év is erősnek ígérkezik, hiszen máris megvan az első rendezvény jövőre: február 24-én a svéd Haunted érkezik majd a Kultiplexbe.

A kiemelt koncertek mellett folytatódik a Rémálom a Nyár utcában nevű programsorozat is, mely a péntek esték mellett szeptember 16-tól márszombatonként is jelentkezik, továbbra is élő fém- és rockzenével, majd hajnalig tartó mulatsággal a Marco Polo Clubból. A vidéki Negative Art bulik is újra beindulnak: Sopronban az Agregator, a Watch My Dying, és az Amadea is szerepel az ősz folyamán.

A "Rémálmok" részletes programja, és a többi koncerttel kapcsolatos további információk megtalálhatók a http://www.negativeart.hu weboldalon. A koncertekre belépők válthatók a Ticketportal országos üzlethálózatában, továbbá a https://www.ticketportal.hu oldalon.

Top