Ossian lemezbemutató koncert szeptemberben

Szeptember 14-én, a Petőfi Csarnokban mutatja be idén megjelent új nagylemezét az Ossian zenekar. A Tűz jegyében című album sikerei méltóak az együttes máig töretlen, országos népszerűségéhez: a 10 új dal néhány hét alatt aranylemezzé érett, s nem csak a slágerlistákon szerepelnek jól, hanem a videómegosztó oldalakon is százezres nézettséget produkálnak.

Április 8-án jelent meg az Ossian zenekar legutóbbi albuma, mely A Tűz jegyében címet kapta. Az 1986. óta működő zenekar 19. lemezét még tavaly télen rögzítették, egy hosszabb koncertezős időszakot követően, s két évvel az előző lemez után került kiadásra. A 10 dalt tartalmazó kiadványon már az új dobos, a mindössze 23 éves Kálozi Gergely dobol.

A lemez fogadtatása egyértelművé teszi, hogy az Ossian ma is töretlen népszerűségnek örvend rajongói körében. Az album megjelenését követően rögtön a MAHASZ albumeladási listájának első helyére került, és azóta is az első 5 helyezett között van – így nem is csoda, hogy néhány hét aranylemezzé vált. Az új lemez legnépszerűbb, „Ha Te ott leszel velem” című dalához készült szöveges videót március óta több mint 140.000 alkalommal tekintették meg: http://youtu.be/CZjpknC8un4

A megjelenést követően megindult az országos lemezbemutató turné, melynek fővárosi állomására ősszel kerül sor: a Pecsa szabadtéri színpadán szeptember 14-én játszik majd Budapesten Paksi Endre és zenekara. Az este több vendégzenekar is közreműködik, kilétükre hamarosan fény derül.

A Pallai Produkció bemutatja: A Tűz jegyében lemezbemutató koncert
2013. szeptember 14., szombat 17.30
Budapest, Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpad (rossz idő esetén Nagyterem)
Ossian koncert + vendégzenekarok
Belépő: augusztus 31-ig 3000 Ft, utána 3500 Ft

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek az Ossian koncertre a Ticketportal jegyirodáiban
Ossian koncertjegyek az interneten otthoni jegynyomtatással

Top