Újranyit a KékSzobaHall!

A KékSzobaHall színházzal, zenével, irodalommal és rendhagyó beszélgetésekkel várja látogatóit vasárnaponként este 7-től a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.).

október 13. 19.00
Az Örkény (egypercesek) kalapban című formabontó irodalmi-színházi est valóban egyszeri és megismételhetetlen lesz, hiszen az alkotók számítanak a nézők aktív közreműködésére is: az előadás meghatározott pontjain a közönség kalapból sorsolja ki nem csak az elhangzó egyperces címét, hanem az azt előadó színész, Bíró Kriszta, Für Anikó és Kálid Artúr nevét is. Sőt, arra buzdítjuk nézőinket, hogy válasszanak és hozzanak magukkal kedvenc egypercest a közös játékhoz!

október 20. 19.00
József Attila Freud nyolcvanadik születésnapjára írott költeményét választotta önálló estjéhez címadónak és mottónak Jordán Tamás. Az Amit szívedbe rejtesz - József Attila pszichoanalitikus naplója a Radnóti Színház egykori emblematikus előadása, amely a Szabadötletek jegyzékének szövegein keresztül enged bepillantást a költő gondolataiba, érzéseibe, vívódásaiba, melyekben mindannyian magunkra ismerhetünk, ha kíváncsian, nyitott szellemmel és szívvel hallgatjuk. Az előadást kizárólag 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk.

október 27. 19.00
Irodalom és zene találkozik Parti Nagy Lajos:Mi történt, avagy sem című felolvasóestjén, hiszen a most megjelenő új novelláskötetből elhangzó szövegek, azok nyelvi leleményei, játékossága, hangulata inspirálja az ütőhangszereken közreműködő Dés András improvizációit.

november 3. 19:00
Tompos Kátya és Hrutka Róbert Keresztül Európán című, most megjelenő lemezének előbemutatóját. A Keresztül Európán egy varázslatos zenei utazás, dalok angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven. A lemez a helyszínen megvásárolható, a koncert után dedikálásra is sor kerül. (Együttműködő partnerünk a TomTom Stúdió)

november 10. 19.00
FELCSERÉLT ÉLETEK – Veiszer Alinda beszélgetéssorozata folytatódik. Ezúttal kiderül, milyen közös pontok vannak Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró és Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező foglalkozásában.

november 17. 19.00
Ebben a hónapban is folytatjuk a zenés irodalmi estek sorozatát: Spiró György a KékSzobaHall közönsége számára válogat saját műveiből, sőt, reményeink szerint új írással érkezik. Közreműködik: Másik János.

november 24. 19.00
Újra látható Hernádi Judit MESÉK RÓLAM, RÓLAD – EGY KIS ZENÉVEL című önálló estje. Az esten olyan - többnyire szerelemről szóló - dalok hangzanak el, amelyeket Hernádi Juditnak írtak, vagy neki is írhattak volna. A sanzonok mellett felcsendülnek blues-ok, örökzöld dallamok is. Az est vendége Heilig Gábor, aki zenészként és énekesként is fellép. A dalokon kívül elhangzanak versek, mesék, valamint a színésznő rövid, a tőle megszokott humorral fűszerezett kis történeteket mesél… rólam, rólad - egy kis zenével.

december 1. 15.00
KÉKMIKULÁS: TRAPITI, PÁLCIKA, ÉS A HÁROMEMELETES MESEKÖNYV.
A nagy sikerű gyerekkönyvek szerzője, Darvasi László mesél kisiskolásoknak és szüleiknek.

Kapcsolódó weboldalak:
Jegyek a KékSzobaHall rendezvényekre Ticketportal jegyirodáiban
KékSzobaHall jegyek az interneten otthoni jegynyomtatással

Top