Satyricon - koncert és nyeremény-CD

Három év után kel ismét útra a norvég black metal zsenijének tartott két férfiú, Satyr és Frost, hogy Satyricon nevű zenekarukkal körbeturnézzák Európát. Tour, Diabolical lesz a több mint kéthónapos koncertkörút neve, amin a Keep Of Kalessin és az Insomnium is részt vesz. Több olyan országba is eljutnak majd, ahol korábban még nem jártak, így Magyarországra is, ahol október 6-án lépnek fel az A38 hajón. A koncertre elővételben jegyet váltók a Satyricon új albumát is megnyerhetik.

A 16 éve létező Satyricon a black metal műfaj egyik legnépszerűbb, legeredetibb csapata, amely - szemben például a konzervatív vonalon mozgó Mardukkal vagy a Dark Funerallal - elsősorban a fekete fémzene határainak feszegetésével tette magát ismertté. Már a kilencvenes években született dalaikból sem hiányoztak a különböző dallamos betétek és effektek, amelyek a tradicionális, nyers és zajos black metal anyagokhoz képest atmoszférikusabb hangulatot adtak a Satyricon zenéjének, és így a zenekar mára a stílus egyik új iránymutatójává vált.

Az együttes mindössze két állandó tagból áll: Frost a világ leggyorsabb, legjobb dobosaként ismert, de igazából az énekes Satyr a szellemi vezető, hiszen ő szerzi a dalokat, ráadásul a dobokon kívül minden hangszert ő kezel a stúdiófelvételek során. Satyrnak afféle küldetéstudata van zenekarával és a black metallal kapcsolatban: célja az, hogy a stílus kitörjön az underground keretek közül, és minél több emberhez jusson el, méghozzá úgy, hogy közben elkerüli az olyan közismert kliséket, mint a "gótikusan bohóckodó" black bandák, vagy például a "black metal pandamackók" esete. Satyr számára a black metal hangulata, üzenete az elsődleges, nem a konkrét kivitelezés, éppen ezért változik albumról albumra a Satyricon arculata.

Az áttörésre nagy lehetőséget nyújt az idén tavasszal megjelent Now, Diabolical című új korong, amit a világ egyik legnagyobb metal kiadója, a Roadrunner Records jegyez. Az új lemez jópár dala - mint a www.planetnoir.com oldalról letölthető klipnóta, a K.I.N.G. is - már nagyon távol áll a black metal zajos, eszelős hangzásvilágától, az érzés és a hangulat azonban ugyanaz, mint régen: ugyanolyan acélosan fénylő, jéghideg kompozíciók ezek, melyekből süt a gyűlölet, csak éppen nem az eddig megszokott vad, törzsi-rituális hangulatok közepette, hanem a kor emberéhez sokkal közelebb álló, kíméletlenül energikus hangszerelésben.

Mindenesetre tény, hogy a Satyricon legutóbbi lemezei megosztották a régi rajongótábort, az október 6-ai koncertre azonban mindenkinek érdemes lesz ellátogatni, hiszen Satyrék - tekintettel arra, hogy először járnak nálunk -biztos nem fognak leragadni a friss albumok dalainál. A turné elsőszámú vendége a szintén norvég Keep Of Kalessin lesz, akik több meghiúsult budapesti látogatásukat pótolják most. A harmadik fellépő egy finn dallamos death metal csapat, az Insomnium.

Az októberi koncertre már kaphatók a belépők, az ismert rockboltok mellett a TicketPortal országos hálózatában is. Az elővételben jegyet váltók közül három szerencsés a Now, Diabolical album ot is hazaviheti majd az A38 hajóról, ha nevét és jegyének sorszámát szeptember 15-ig elküldi a press@negativeart.hu címre, egy "satyricon" tárgyú levélben.

A Planetnoir Industries és a Negative Art bemutatja:
2006. október 6., péntek
Budapest, A38 Hajó
Satyricon, Keep Of Kalessin, Insomnium koncertek
Belépő: 5200 Ft, elővételben 4700 Ft.
 
Kapcsolódó weboldalak:
http://www.planetnoir.com
http://www.negativeart.hu
http://www.satyricon.no
http://www.myspace.com/satyricon
http://www.keepofkalessin.no/
http://www.insomnium.net/

Top