Alice Csodaországban

Alice Csodaországban

Dátum:
Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Alice Csodaországban
Zenés felfordulás gyerekeknek

Ennek a furcsa ötletektől hemzsegő, kalandos, vidám mesének szerzője, Lewis Caroll, a múlt században élt, matematikaprofesszor volt az oxfordi egyetemen. Világhírűvé vált könyve első ízben 1865-ben jelent meg. Azóta- immár a világ gyermekirodalmának klasszikusaként- szinte valamennyi nemzet nyelvén napvilágot látott. Alice álmában „belehuppan” a Csodaországba, ahol számos különös és furcsa dologgal találkozik.
Elegáns nyúl fut el mellette és állandóan az óráját nézegeti, a hernyó leszólja, Dingidungi megsértődik, megtudhatjuk tőle, miért jobb a születéstelen nap és életre kelnek a kártyák, akik a Szívkirálynő szeszélyeit teljesítik. A mesét Gallai-Fábry fülbemászó zenéi teszik igazán érdekessé és emlékezetessé. A táncok kedvesek és gyerekek számára látványosak és gyakran bevonják őket is a mozgásba. A díszlet a klasszikus Walt Disney: Alice csodaországban című rajzfilm képeit adja vissza. Az óriás mesekönyvből ki-bejárnak a szereplők. Az előadás szereplői a Győri Nemzeti Színház tagjai és művészei.

Szereplők:
Alice: Molnár Virginia
Mesemondó, Szívkirálynő: Bende Ildikó
Csabi: Somogyi István
Zene: Gallai Péter
Szövegkönyv és dalszövegek: Fábri Péter
Koreográfia: Varga Erika
Díszlet: Nagy Tünde
Jelmez: Karsainé Anikó
Rendezte: Laborfalvi Mária

Az előadás időtartama kb. 60 perc.
Jegyár: 1400 Ft

Térképen

Top