Budapesti Tomkins Énekegyüttes / CAFe 2018

Budapesti Tomkins Énekegyüttes / CAFe 2018

Dátum:
Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Budapesti Tomkins Énekegyüttes
2018. október 13., 20.00
Németajkú Református Egyházközség Temploma

 

Bár a Budapesti Tomkins Énekegyüttes egy reneszánsz mester nevét vette fel, megalakulása óta elkötelezett előadója a kortárs zenének. Több zeneszerzővel áll szoros munkakapcsolatban, műveket rendel és mutat be. A CAFe Budapest keretében megvalósuló koncerten a mai magyar zene három generációjának darabjaiból hallhatunk válogatást.
A felhangzó darabok közül több is az együttes vezetője, Dobra János ösztönzésére született. Az új zeneszerző-generáció képviselői közül Zarándy Ákos Rabindranath Tagore szövegére, női hangra komponált művét az együttes 2014-ben mutatta be.
A Tomkins Énekegyüttes előadásában hallhatja a közönség első ízben Muntag Lőrinc és Kedves Csanád darabjait is. Ugyancsak Dobra János és a szólót éneklő Horváth Mária megkeresésére komponált művet Balassi Bálint soraira Serei Zsolt.

Jegyárak: 1500 Ft

Helyfoglalás érkezési sorrendben történik! (Ülőhelyes rendezvény)

Térképen

Top