COMBICHRIST, Mortiis

COMBICHRIST, Mortiis

Dátum:
Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

a Negative Art Prod. bemutatja:

COMBICHRIST
First Aid 4 Souls

2010. március 17. szerda 20:00
Budapest, A38 Hajó

jegyár: 4.500 Ft

A kemény ipari zenék rajongói március 16-án este a Rammstein budapesti koncertjén tombolnak majd, egy kicsivel a németek színpadra lépése előtt pedig a szintén fellépő kőkemény indusztriál csapat, a Combichrist produkcióját őrjönghetik végig – még ha sokan talán nem is tudnak erről. A még náluk is keményebb arcok pedig másnap egy egész estét kapnak az ipari ütemekből és a torz zajongásból, ugyanis március 17-én az A38 hajón egy önálló buli keretében is színpadra áll a Combichrist!
Bár kétség sem fér hozzá, hogy a Rammstein igen látványos és sokkoló produkcióval áll majd elő március 16-án a Papp László Budapest Sportarénában, az est legbrutálisabb produkciója az előzenekarként szereplő Combichristé lesz – akinek volt már szerencséje megtekinteni a norvég-amerikai csapat korábbi, két dobost felvonultató hazai fellépéseit, esetleg belefutott a banda valamelyik videójába vagy művértől tocsogó fotójába, az pontosan tudja, mire gondolunk.
Senki sem lepődik meg azon, hogy az ehhez kapcsolódó zene sem éppen a lágy harmóniákról ismerszik meg: gépies, robotszerű, hideg hangzás, ami 4/4-es ütemekre épül, sötét tónusú, agresszív hatásokkal. Underground körökben a műfaj electronic body music (EBM) néven ismert, s a Combichrist még ennek az - amúgy is feszes és hangos - irányzatnak képviseli egy „mégdurvább” változatát, amit sokszor csak aggrotech-nek, terror EBM-nek vagy hellektro-nak becéznek.

www.negativeart.hu

Galéria

picture COMBICHRIST, Mortiis
picture COMBICHRIST, Mortiis
picture COMBICHRIST, Mortiis
picture COMBICHRIST, Mortiis

Térképen

Top