Detail info
Close

Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Hely:

Belépőjegyek

A rendezvény leírása

Alexandre Dumas:
Monte Cristo grófja
- játék zenével – ősbemutató
 
Sokéves tapasztalatunk, hogy a romantika korszerű megjelenítése, az erős fogalmazás, a nagy erejű képi láttatás, a szélsőséges érzelmek és jellemek, a kiélezett szituációk teatralitása szinte vonzza a színpadi megjelenítést. Természetesen csak akkor, ha az írói minőség megkérdőjelezhetetlen, és a romantika stíluseszközei, díszítőelemei mögött egyetemes emberi helyzetek, konfliktusok fogalmazódnak meg. Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regénye ilyen mű. Edmond Dantès kálváriája remek lehetőség egy széles társadalmi és korkép felmutatására. Mint térben és időben utazó hős, elvezet bennünket e kép alakjaihoz, hihetetlen következetességgel és pontossággal helyezi egymás mellé a rendszer elemeit, politikai, lélektani, gazdasági, emberi vonatkozásait. Edmond Dantès e kor eszmei és politikai nézetrendszerén kívül álló személy. A történet elején ifjúi naivitása, szerelmének elsődlegessége miatt, majd elárultatása, a súlyos börtönévek utáni visszatérésekor igazságosztó szerepe miatt. Nem foglal állást, csak beteljesíti a felismert törvényszerűségeket, felgyorsítja a folyamatokat. Ez a gyorsulás azonban emberi tragédiák sokaságát okozza, a bosszú beteljesítése magával rántja az ártatlanokat is. A történet igazi értéke e küldetés értelmetlenségének felismerésében rejlik. A visszatért Dantès, Monte Cristo grófja, „Szindbád a tengerész” elhajózik a semmibe, esélyt teremtve arra, hogy a sebek gyógyuljanak és egy érintetlen nemzedék építhesse a maga valóságát. A mű alapvető erkölcsi üzenete ez: a bosszú jogosságát semmilyen sérelem sem igazolhatja, halál nem váltja meg a halált, a szenvedéstörténet vége nem retorzió, hanem felülemelkedés, megbocsátás.

Galéria

picture Monte Cristo grófja
Top